Friss : A Red Bull azonos teljesítményű motorokat szorgalmaz |
A Red Bull azonos teljesítményű motorokat szorgalmaz
Motorsportal.hu 2010.06.04. 18:46
A Red Bull Racing 2007 óta Renault motorokkal áll rajthoz a Formula-1-es bajokságban, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a partnerkapcsolat 2011-ben is folytatódik-e, a salzburgi csapat ugyanis az elmúlt időszakban többször is kifogásolta a francia erőforrások teljesítményét.
A brigád vezetője, Christian Horner ezzel kapcsolatban az Autosportnak úgy fogalmazott: "A Renault egy nagyszerű partner, és remekül együtt tudunk dolgozni velük. A probléma az, ami mindig is volt: a szabályzat, a motorfejlesztések befagyasztásának a módja, amellyel az előnyöket és a hátrányokat is befagyasztották. Biztosan ironikusnak tartják, hogy a motorok hátrányról beszélek, miközben hét első rajtkockát és három győzelmet szereztünk."
"Úgy gondolom, hogy ez megmutatja, hogy a karosszériaépítés terén milyen nagyszerű munkát végeztünk, mivel 20-30 lóerős lemaradásunk van az élen állókkal szemben. Jelen pillanatban a kaszninak köszönhetően még előnyben vagyunk, de nem kizárt, hogy kettő vagy három verseny elteltével ez már nem lesz így, mivel ekkor már a motor lesz a döntő faktor. Meglátásom szerint unfair három vagy négy évre befagyasztani az előnyt- vagy a hátrányt. A gyártóknak meg kellene egyezniük a fejlesztések módjáról."
A szakember elmondta, hogy a Red Bull elégedett a Renault munkájával, és amennyiben javítanak az aggregáton, szívesen meghosszabbítják a szerződést. "Nagyon meg vagyunk elégedve a Renault munkájával, így amennyiben lehetőséget kapnak a teljesítmény kiegyenlítésére, semmi sem indokolja majd a váltást. Nem tudom, hogy kaphatunk-e Mercedes erőforrásokat, a legfontosabb dolog azonban az, hogy a gyártók üljenek össze, és egyezzenek meg azokról a toleranciahatárokról, amelyeken belül szabad módosítani."
|