Friss : Kovalainen: Idén is a Red Bull lesz az uralkodó az F1-ben |
Kovalainen: Idén is a Red Bull lesz az uralkodó az F1-ben
f1-live.hu 2011.02.17. 20:15
A maláj kezekben lévő istálló finn versenyzője, Heikki Kovalainen szerint a tavalyi szezonhoz hasonlóan a Red Bull-Racing istálló lesz az, mely uralkodni fog a Formula-1-ben.
Kovalainen úgy véli, hogy a világbajnok osztrák istálló továbbra is nagyon erős.
A Red Bull-Racing istálló tavaly mindent vitt. A konstruktőri cím mellett az egyéni bajnokságot is megnyerte a csapat.
A mezőny nagy része az első két kollektív teszt (Valencia, Jerez) után a Red Bull-t tartja a legerősebbnek. Ezúttal Heikki Kovalainen, a Team Lotus finn versenyzője osztotta meg az érzéseit ezzel kapcsolatban a sajtónak.
„Úgy tűnik, hogy mindent az irányításuk alatt tartanak. Az én érzésem az, hogy még nem mutattak meg mindent.” – nyilatkozta Heikki Kovalainen.
Kovalainen szerint ugyanakkor a Ferrari is bele fog szólnia játékba: „Hasonló a Red Bull-hoz, erős lesz.”
Kovalainen ezzel együtt a Williams csapatra is odafigyelne: „A Williams nagyon jó köridőt futott Jerezben. Rájuk is oda kell majd figyelni.”
A McLaren egyelőre nagy kérdőjel, miután a csapatnak több problémája is van az MP4-26-os versenygépével, mely a hírek szerint túl radikálisra sikeredett.
„A McLaren erejét még mindig nehéz behatárolni. Egy kicsivel később kezdték meg a tesztelést, majd akadt néhány problémájuk, de legalább az autójuk jól néz ki, így talán gyors is lesz.”
Mercedes?
„A testbeszéd azt mondja, hogy csalódottak az autó teljesítményét illetően.”
|