Friss : Vettel akár még húsz évig is maradhat a Formula-1-ben |
Vettel akár még húsz évig is maradhat a Formula-1-ben
motorsportal.hu 2011.02.25. 20:26
Interjú a Red Bull Racing bajnokával.
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel úgy véli, hogy egy sportoló csak akkor lehet sikeres, ha még egy jól sikerült megmérettetés után is a hibákat keresi. A Formula-1 legfiatalabb bajnoka az ADAC Motorwelt magazinnak adott interjúban ezen kívül azt is elmondta, hogy mi változott meg az Abu-Dzabiban elért siker óta, valamint, hogy Michael Schumacher milyen szerepet játszott a pályafutása során.
Mennyiben változtatta meg az életedet a Formula-1-es bajnoki cím?
Sebastian Vettel: "Valamivel nagyobb volt a sürgés-forgás körülöttem, és nagyobb figyelmet is kaptam. Már Spanyolországban is megismernek az emberek. Az életem azonban nem változott meg. Ugyanaz vagyok, aki voltam. Továbbra is keményen dolgozom, hogy javítani tudjak. Nem szerencsés, ha egy ember rövid időn belül megváltozik."
Üdeséget és lazaságot hoztál a Formula-1-be. Ez a jövőben is így lesz?
Sebastian Vettel: "Vagyok, aki vagyok, és soha nem akarom megjátszani magam. Az autósport az életem. Persze vannak dolgok, amelyek sokkal fontosabbak. Gondoljunk csak Robert (Kubica) balesetére. Megdöbbentett a hír. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy fog-e valaha a Formula-1-ben versenyezni. A legfontosabb hír az volt, hogy túl van az életveszélyen. Majd az, hogy megmenekült a keze is. Csak ezek után gondoltam arra, hogy talán újra versenyezhet is. Hála Istennek az autók manapság biztonságosak, de némi kockázata még mindig van a munkánknak."
Tudod már, hogy meddig fogsz versenyezni?
Sebastian Vettel: "Úgy gondolom, hogy 35-45 éves korom között fogom abbahagyni."
Hogyan töltődtél fel a 2010-es szezon után?
Sebastian Vettel: "Két vagy három hétre volt szükségem, hogy kikapcsolódjak és feltöltődjek. A szezon hosszú és fárasztó volt, majd utána is sok rendezvényen kellett részt vennem. Ez egy kicsit felemészti az ember energiatartalékait. De szívesebben vagyok fáradt bajnok, mint kipihent második helyezett."
Tartasz a kudarcoktól?
Sebastian Vettel: "Nem. Azt mondják, hogy ahhoz, hogy nyerni tudj, előbb veszítened kell. Ez így is van. Fontos, hogy még egy sikeres hétvégét követően a hibákat keressük, hiszen mindig lehet tanulni valami újat. A hibák is fontosak, és nem kell szégyenkezni miattuk. Egy hibát kétszer elkövetni viszont nem túl okos dolog."
Előfordul, hogy néha kirúgsz a hámból?
Sebastian Vettel: "Ha arra gondolsz, leiszom-e magam, akkor nem. Nem nagyon szeretem az alkohol ízét. Persze néha azért szoktam koccintani a barátaimmal, ha valamit ünnepelünk."
Mitől szoktál dühbe gurulni?
Sebastian Vettel: "Általában olyan dolgok szoktak kihozni a sodromból, amelyeken igazából nem kellene mérgelődnöm."
Például?
Sebastian Vettel: "Egy dugó. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárkit is letolok az útról. De rossz kedvem lesz tőle."
Türelmetlen vagy?
Sebastian Vettel: "Nagyon türelmetlen. Nemrég eltévedtem a biciklimmel és egy sáros földúton találtam magam, ahonnan egy patakon keresztül vezetett haza az utam. Ilyenkor mindig dühös vagyok és jaj annak, aki ilyenkor először az utamba kerül, mert rajta töltöm ki a haragomat. Ez nem fair dolog, de megpróbálok megjavulni."
Milyen a kapcsolatod Michael Schumacherrel?
Sebastian Vettel: "Ő még mindig a példaképem, akitől sokat tanulhatok. Utánozni azonban nem akarom. Manapság általában már nem úgy tekintek rá, mint egy versenyzőre, hanem, mint egy emberre, akivel jól kijövök. Azt hiszem kijelentetem, hogy a barátom. Azt nem tudom, hogy mi lesz, ha egyszer a pályán kiütjük egymást. Mindketten céltudatosak vagyunk, de szerintem egy ilyen helyzetet is tisztázni lehet."
Szerinted mit tud elérni az idén?
Sebastian Vettel: "Sokat, de remélem nem viszi túlzásba. Én ki tudnék egyezni azzal, ha a szezon végén a második helyen állna."
Nélküle is befutottál volna?
Sebastian Vettel: "Nem tudom. Nem ő volt az, aki megfogott és beültetett az autóba, de tény, hogy a Formula-1 Michael nélkül soha nem lett volna ilyen népszerű Németországban. Úttörő volt, éppen ezért minden német pilóta hálás lehet neki, hiszen az ő sikerei révén a sport is nagyobb figyelmet kapott."
Mi lennél, ha nem lennél autóversenyző?
Sebastian Vettel: "Az érettségiig szorgalmasan tanultam és körülnéztem, hogy milyen egyetemek jöhetnek szóba. Ha nem versenyeznék, valószínű még mindig gépészmérnöki szakra járnék."
Mit tanácsolsz azoknak a gyerekeknek, akik autóversenyzői pályára készülnek?
Sebastian Vettel: "Nincs bevett módszer, ezért nem is érdemes terveket felállítani. Fontos, hogy egy gyerek élvezze, amit csinál, különben soha nem lehet elég jó. Szerencsére nekem volt időm a fejlődésre, és soha nem éreztem, hogy valamit bizonyítanom kell a szüleimnek. Mindig kiálltak mellettem, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz napom volt. Egy gyerek mindig megérzi, ha a szülei büszkék, boldogok, elégedetlenek vagy bosszúsak. A legfontosabb, hogy egy gyerek, mindig gyerek maradhasson."
|