Friss : Vettel tisztázta a Ferrari-megjegyzést |
Vettel tisztázta a Ferrari-megjegyzést
motorsportal.hu 2011.03.06. 19:19
"Nem mindenki érti a tréfát…"
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel nemrég az olasz sajtónak adott interjúban azt mondta, hogy szívesen fizetett szabadságra küldené Fernando Alonsót, hogy a Ferrarinál versenyezhessen. A Milton Keynes-i brigádnál ezt nem vették jó néven, és a csapat vezetője, Christian Horner leszögezte: "A Ferrari legfeljebb egy románc lehet Sebastian számára."
A címvédő az Auto Bild Motorsportnak adott interjúban elmondta, hogy nem kell komolyan venni ezt a kijelentést. "Egyszerűen csak megkérdeztek, hogy mit tennék akkor, ha nem lenne helyem a Red Bull Racingél. Erre azt feleltem, hogy kifizetném Fernando vagy Felipe egyéves szabadságát, hogy megkaphassam az autóját. Mindezt azért, mert vélhetőleg a Ferrari autója lesz az egyik legerősebb. Ha nem lenne ülésem, ez lenne az első, amivel megpróbálkoznék. Úgy látszik nem mindenki érti a tréfát."
A német pilóta leszögezte, hogy nem sürgős, hogy a Ferrarihoz szerződjön. "A Ferrari és a Mercedes is legendának számít az autósportban, ezt minden versenyző tudja. Én viszont még fiatal vagyok, így jó pár évet eltölthetek a Formula-1-ben, ezért nem sietős, hogy ezekhez a csapatokhoz igazoljak. Jelenleg remekül érzem magam a Red Bullnál és arról se feledkezzünk meg, hogy nekik köszönhetem, hogy itt lehetek. Mindig is ők támogattak, ezért nem okoz gondot, hogy hűséges maradjak. A csapat olyan, mint egy család. Vannak még közös terveink."
|