Friss : Vettel az első rajtkockára hajt |
Vettel az első rajtkockára hajt
f1-live.hu 2009.08.29. 10:46
A motorproblémákkal „megáldott” Sebastian Vettel célja, hogy a mai időmérő edzésen az első rajtkockát szerezze meg.
Vettel több hibát nem engedhet meg magának. Az elmúlt két versenyhétvégén nem szerzett pontot, míg a riválisainak a nagy része igen.
Keményen kell nyomnia, de közben vigyáznia is kell a Renault fő erőforrásra, mivel már csak négy van belőle.
Tegnap használt motorral teljesítette az első napot a Red Bull-Racing fiatal német pilótája. Ma már új motort kap. Ezt és a használt aggregátot leszámítva egy új, egy „viselt” motor áll a rendelkezésére.
„Úgy gondolom, hogy az első nap rendben volt. Nem voltak különösebb problémáim. Néhány versenyző elől egy igencsak alacsony üzemanyag-terhelés mellett futott. A végén mi is hasonlóan tettünk, hogy megtudjuk mik a lehetőségeink. Azt hiszem ez nem volt rossz ötlet.” – kezdte Sebastian Vettel.
„A motorproblémáim miatt a többiekhez képest kevesebb kört teljesítettem a pályán, de még így is azt hiszem, hogy jól mentek a dolgaim. Ahogy az mindig lenni szokott, most sem lehet tudni, hogy a többi csapat milyen üzemanyag mennyiséget használt, így reális képet nem kaphatunk arról, hogy a riválisaink hol is állnak jelenleg a mezőnyben.” – folytatta Vettel.
„Jól érzem magam ezen a pályán. Nagyon jól szórakozunk. Számunkra, versenyzőknek ez az egyik legjobb pálya a szezonban. A gyors kanyarok – különösen az utolsó kettő – igazán szórakoztató. Magyarország, és Valencia után, mely viszonylag lassú pálya, jó idejönni, és egy igazán gyors aszfaltcsíkon menni. Itt valóban érzed az autót, és megtapasztalhatod, milyen érzés egy F1-es autót vezetni.” – tette hozzá a német.
„A pénteki napot követően megkapom az új motort. A célom az első rajtkocka. Az időeredmények rendkívül közel vannak egymáshoz, nem lesz egyszerű dolgunk. Nem tartok attól, hogy a Brawn autók hátul lesznek. Ismét erősek, és gyorsak lesznek.” – fejezte be Sebastian.
|