Friss : Marko: Vettelt zavarja Webber fölénye |
Marko: Vettelt zavarja Webber fölénye
motorsportal.hu 2010.05.21. 19:51
A Monte-Carlóban szerzett kettős diadal óta a Red Bull Racing átvette a vezetést az egyéni és a konstruktőri tabellán is. A salzburgi csapat fölénye meglepte a vetélytársakat, különösen, hogy egy fiatal brigádról van szó, amely 2005-ben lépett a Formula-1 színpadára.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elmondta, hogy az építkezés időszaka meglehetősen küzdelmes volt, különösen a kezdeti években, valamint az Adrian Newey éra elején. "Azt be kell ismerni, hogy abban az időszakban, amikor Dany Bahar menedzser úr még a csapatunkban volt, egy kicsit stagnáltunk. Igazából csak akkor tudtuk megfelelően átszervezni a céget, miután ő távozott." – idézi a Sportwoche a szakembert.
Bahar korábban a cég tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek volt a jobb keze volt, így nagy szerepet játszott a Jaguar, valamint a Minardi csapatok megvásárlásában. A szakember 2007-ben távozott a csapattól, a hírek szerint nem teljesen szabad akaratából. Nem sokkal később a Ferrarinál dolgozott, jelenleg pedig a Lotus sportautógyártó cég üzletvezetőjeként tevékenykedik.
Marko szerint Bahar nélkül minden gördülékenyen megy. "Monaco volt a csúcspont, minden szempontból, addig soha nem voltunk igazán gyorsak. Barcelonában és Monacóban is sikeresen szerepeltünk, ami azt bizonyítja, hogy minden helyszínen gyorsak vagyunk. Arra persze figyelni kell, hogy Valenciában és Monzában is jól tudjunk szerepelni, mert azok az igazán gyors pályák."
Ami a versenyzőket illeti, az elmúlt két futam során Mark Webber fölényben volt Sebastian Vettellel szemben, ami Marko meglátása szerint egy kicsit zavarja a német pilótát. "Sebastian emészti magát, hogy az elmúlt tíz napban alulmaradt, de tény, hogy ezeket az autókat nehéz megfelelően beállítani. Webber jobb alapokat talált a legutóbbi versenyeken, amelyből előnyt kovácsolt magának."
"Mark remek technikai érzékkel van megáldva, de a sikerhez sok minden szükségeltetik. Ha csak egy apró dolog sem tökéletes, már nem tudsz első rajtkockát szerezni."
|