2/22011.04.10. 19:03, Gyöngyi
Sziasztok! Azt hiszem izgalmas futamon vagyunk túl! Hihetetlen évkezdés!! Megint győzelem!!! Most gyorsan Seb nyilatkozatát hoztam, a képek egy részét facebookra töltöttem fel, a többivel majd késöbb jövünk :)
Sebastian Vettel: (1) "A rajt létfontosságú volt. Azt hittem, nagyon jól sikerült, de utána megláttam Lewis (Hamiltont) mögöttem, és az 1-es kanyar felé menet egy szempillantás alatt valami feketeség is feltűnt a tükrömben. Tudtam, hogy egy Lotus az. Az első etapra ez jót jelentett, mert körről körre el tudtam szakadni. A két héttel ezelőttihez képest teljesen más volt a futam, sokkal szorosabb volt az állás, és a gumik miatt több boxkiállás is történt. Senki sem akar elsőként kiállni a depóba, mert minél kevesebb kiállást akarunk, ugyanakkor azt sem szeretnénk, hogy valaki más betérjen, és az új gumik előnyét kihasználva eléd vágjon. Nem volt könnyű verseny, de az utolsó szakaszában Lewisnak problémái támadtak, és Jenson (Button) mögé esett. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Imádom a munkámat, nem is lehetnék most boldogabb. Szoros volt a helyzet, tehát higgadtnak kell maradnunk, és folytatnunk az igyekezetet. A srácok tisztában vannak vele, hogy így kell tennünk, nem aggódom. A mai napot viszont kiélvezzük, nagyon büszkék vagyunk rá."
|